Bemutatkozunk

Egyesületünk 12 éve 1993-ban alakult a határőr-igazgatóság égisze alatt, 1995-ban volt egy törés, amikor megszűnt az igazgatóság. Kezdetben elsősorban kispályás labdarúgás volt a kedvenc – hangoztatta Kovács József, a klub alelnöke.

– Később a megyei rendőr-főkapitánysággal – a városi állományt is beleértve – megalakítottuk a Hőr Police labdarúgó-szakosztályt. Hajdanán egyesületünk két szakosztállyal indult. A foci mellett a férfi kosárlabdázók az NB II-ig jutottak. A határőr-igazgatóság elvesztését követően jobban kellett saját erőnkre és az önkormányzatra támaszkodni.

Kezdetben az egykori Dózsa-pályát térítésmentesen használhattuk, 1997-től viszont bérleti díjat kell fizetnünk. A nagypályás focicsapatunk 1994-ben indult el a városkörnyéki bajnokság harmadosztályában. Első nekifutásra felkerültünk a másodosztályban. Ott két évet töltöttünk el, már az első idényben kezünkben volt a feljutás lehetősége, de elrontottuk. Nem sokat bánkódtunk, a következő évben már biztosan lettünk aranyérmesek. Ez év nyarán újabb osztályt léptünk, ősztől a megyei B-osztályban szerepelünk.

Nálunk inkább a jó kollektív szellem a fontos, ha mellé jönnek az eredmények, az plusz hajtóerőt jelent számunkra. Akik kívülről figyelik a csapatot, láthatják, hogy egységes, jó szellemű társaság alakult ki a hosszú évek során. Azért soha sem igazoltunk játékost, hogy mellőzük az itt lévőt. Amikor a városi szövetség előírta 18 éven aluliak szerepeltetését, sikerült pár fiatalt igazolnunk a ZTE-től.

Nálunk senki nem kap pénzt azért, mert itt játszik. Inkább megpróbálunk edzőtáborokat szervezni, és több nemzetközi tornán részt venni. Megfontolt, takarékos gazdálkodást folytattunk. Azért, hogy anyagi forrásainkat szélesíteni tudjuk, 2000-ben átalakultunk lakóterületi sportklubbá. Felvettük a kapcsolatot Ola városrész önkormányzatával, így könnyebben juthattunk a városi pénzekhez. A kapcsolatunk harmonikus, felvettük a térség nevét is. Pályázatok útján is igyekszünk pénzhez jutni, több-kevesebb sikerrel.

Célba vettük, hogy az egykori Petőfi laktanya sportlétesítményeit felújítsuk, végül is más döntés született. Úgy érzem, a mai szűkös pályaviszonyok mellett az ott lévő létesítmények jól szolgálhatták volna nemcsak egyesületünk, de a város sportérdekeit is.